2012. december 30., vasárnap

Sztorik vagy mi fene...

Jelen pillanatban vagyonőrként melózom a Penny Marketben.
Lényeg ami lényeg:
Van 3 visszatérő tolvaj akik nagy értékben tulajdonítanak el rágót illetve kozmetikumokat mivel több boltban megjelentek már mindhárman így kaptunk képet.

A kolléganőnek magyarázván miért nézze meg mindhármat a következőt sikerült aranyköpés formájában átadnom:
"Ildikó a 3 képet jól nézd meg és ha bármelyiket látod bejönni, csengetsz mint az őrült amíg meg nem érkezem, mert a 3 illetőnek nagy értékben elkövetett emberrablás van már a számláján."




Vacsoránál:
Anya: Gyerekek ha nem fejezitek be én is úgy csinálok a villámmal mint a román 2 fogú aki villát szúrt a fejébe.
Én: Kicsoda?
Anya: Benne volt a híradóban.
Kornél: Miért volt villa a fejében? Úgy született vagy mi??




Kinnt az erkélyen egy cigi közepén:
Öcsém: Egy a baj azzal a tüzijátékkal amit fogni kell...
Én: Mi?
Öcsém: Mi van ha rossz helyen gyújtom meg vagy rosszul fogom és alul jönnek ki a szinek??
Én: Csak egy felén lehet meggyújtani.
Öcsém: De tényleg mi van akkor ha alul jön ki a szin, akkor volt egy tök...


Lány: Nagyon szeretlek.... (szerelmet vall)
Fiú: Én is szeretlek. De van egy kis gond illetve egy rossz hírem.
Lány? Mi baj?? :'(
Fiú: Megettem egy fél nyulat vacsorára :D

2012. december 26., szerda

Életem 1.

Az egész valamikor óvodáskoromban kezdődött el...

Nem tudtam miért de kisebbnek érzetem magam mindenkitől...(sajnos ez az állapot a mai napig fenn áll sok esetben)

Ez folytatódott általános majd későbbiekben a szakközépiskolában is....

Az Általánost Varsányban és a Szent Imrében végeztem el...

Mindkettőben ment a lenézés, bántás, gúnyolódás főképp a szemüvegem és családom miatt mivel szüleim elváltak 1993-ban...

Nem is volt annyira zavaró csak az érzés hogy mindig kevesebb voltam mindenkinél ez ez a tudat nem volt kellemes abszolút nem...

Eltelt az 1-6.osztály átkerültem a gimibe ahol ez folytatódott tovább megállás nélkül... de itt már nem éreztem magam annyira feszitve, feszülve.
Bár önbecsülésem, önbizalmam itt sem lett sokkal több mint az előző időkben... de valahogy mégis elvoltam magamnak...
Majd a saját hülyeségemnek köszönhetően át kellett mennem a Szondiba...
Gondoltam majd itt jobb  lesz de tévedtem talán a legnagyobbat amit tévedhettem ekkor tájt...

Itt is szépen kezdődtek ezek a szituk csak sokkal durvábban a verekedéstől kezdve a cuccaim eltüntetésén, a biciklim ellopásán át még sok más egyeben keresztül...

De szépen ment az idő az első 2 hetet kibirtam ekkor becsömörlöttem és mindent fel akartam adni de nem tettem jó anyám és apám unszolása miatt, mentem előre ha nehezen is állandóan kiborulva de mentem... bennem volt az akkor is megcsinálom szitu...

Közben hugomat is állandó sérelmek érték a Dózsában amire szerettem volna pontot tenni nem sikerült sem nekem sem másoknak...

Amikor véresen, kéken, zölden ruháját megszaggatva jött haza leköpdösve, végig cibálva a játszótéren egyértelmű volt hogy ez így már nem mehet tovább...

Végső elkeseredésünkben elmentünk az igazgatótól keresztül mindenen egész a rendőrségig de senki nem tudott semmit tenni...

De hugom nem adta fel ment előre megmaradt kitűnő tanulónak és csak ment előre letelt a 4 éve és átment a Balassiba....

Túlélte, túléltük.
Leérettségiztem ő pedig még a mai napig jó tanuló tele tervekkel a Balassiban...

Életem 2.


Elvetődtem keresztapám mellé dolgozni mivel nem engedtek arra a szakmára amire szerettem volna menni...
Majd a nem fizetés után a Zollnerben folytattam ahol 7 hónapot voltam de jött a válság és ismét keresztapámhoz mentem mert nem volt más hirtelen...
De jött valami amiért elmentem a Sparba, fel is vettek ott voltam egy hónapot de nem egyeztünk meg a főnökkel és gyorsan elintézte a sorsom...

Ezen a nyáron minden hülyeséget megtettem ha akartam ha nem ezt azóta is úgy hívom gyagyás korszak...
Petői nagy barátom lett (mára ez elmúlt) és a létező összes kopasz aki volt a környéken és jártuk az utcákat...
Az összes létező házibuliban ott voltam ami akkor volt és általában mentünk kerestük a balhét, a bajt...és persze közben szólt a skin zene...
Arra a szintre jutottam hogy már mindenkit utáltam aki a környékemen volt és ezzel sajnos azokat bántottam akik szerettek és akiknek köszönhetem h létezem ill. megmaradtam embernek...ill. ember lett belőlem...
Ebben az időben rengeteget ittam ill. nem is ittam vedeltem... aminek meg lett az eredménye begyagyásodtam... mindenkit meg akartam verni ha már csak csúnyán nézett rám akkor is...
De jött egy pont anyámék bezárták előttem az ajtót és elköltöztem faterhoz...(nem épp a legjobb döntés volt)
Ekkor már együtt voltam Edittel de nem tartott sokáig...
Előtte Alexával az sem volt hosszú életű és valamikor ekkor kezdődött a piás korszak... és tartott egy egész nyáron keresztül pedig mindenki aki számított és köszönhetek valamit is mondták h ne igyak ne balhézzak de én voltam az "okos" és mentem a fejem után és kerestem az alkalmat hogy miért is miért is igyak miért is balhézzak... végtelen gyűlölet volt bennem...

Persze amikor anyám mondta hogy kivül tágasabb még nekem állt feljebb mert hát én az ész...

Nem zavart egészen addig amig valóban el nem költöztem... aznap este sirtam és csak sirtam ekkor már valami berémlett hogy mennyi mindent feladott értem, mennyi mindent megtett értem és mennyi mennyi  mindent köszönhetek neki és nagymamámnak... Ha ők nincsenek én sem vagyok...
Nem tudtam mit tegyek mert tudtam vissza nem csinálhatom de vátoztatnom kell magamon mert ez így nem jó ez így nem mehet már tovább....

Tudtam hogy a továbbiakban az alkohol a mértéktelen alkoholizálás nem lehet megoldás a dolgokra és ha tetszik ha nem el kell jönnöm és elnézést kell kérnem mindenért amit tettem...
Végtelenül megbántam de nem tudok mit tenni megtörtént, elrontottam...
Ekkor mérlegeltem mit is jelent számomra a család, mennyit ér és nem  szeretnék senkit elvesziteni mert nélkülük nem tudok létezni sem...
Ezer bocsánat az elrontott dolgaimért remélem mégegyszer nem történik meg hasonló sem...
Ekkor jöttem rá mi is az hogy lefelé csúszni a lépcsőn ahogy jó anyám mondta nagyon könnyű le csúszni a lejtőn de kifelé, visszafelé már nem olyan egyszerű az út...