2013. január 26., szombat

Bűn és bűnhődés

Honnan is kezdjem??

Valahol ott kezdődött el az egész történet ahol ember kusza képzelete sem járt még vagy ha igen az már nem most volt.


Sok csalódás és annyi baljós árny, annyi mélypont és átverés után valahol egy munkahely "fogságában" rengeteg szabály és megannyi kamera mellett úgy hogy azt senki se sejthesse hogy mi is zajlik a háttérben.


Ahol egy fiú és egy lány barátság elkezdődött amivel nincs is baj több hónapon keresztül izzó parázs de mégis hatalmas tűz, ez jellemezte az egész kapcsolatot.

Teljes bizalom, őszinteség és minden más jellemezte ezt ami kellhet egy fiú-lány barátság fennmaradásához, amíg el nem jött az ominózus nap amikor is ahogy az nagyobbrészt lenni szokott az egyik többet érzett mint barátság de érzett valamit ami hajtotta előre és nemcsak a fiút.
A fiú is tudta jól nem lehet mert a lány el van jegyezve de sem ő sem a lány nem tudott parancsolni érzelmeinek.
A fiú több esetben nem lépett sem előre sem hátra csak vergődött de a gondolat mindig játszott, játszott valamit amit nem lehetett volna...
Egyszer a lány ráírt a fiú vissza, többször hosszasan elbeszélgettek de ekkor még senki nem tudta hogyan is lesz tovább...
Találkoztak, ekkor kicsit személyesebben is tudtak beszélgetni, a lány és fiú elmondta életét, mindketten nagy áhítatban álltak egymással szemben, nagy döbbenettel hallgatták egymás élettörténetét, egyikőjük sem gondolta hogy ennyire hasonló és ennyi mindent átélt az a másik.
Egymás karjaiba fonódva vigasztalódtak és meséltek, kissé átfagyva, dideregve, de egymást melegítve.
Majd egy lassan elérkező pillanatban egymás gyengeségét használva arcuk és szájuk egymásban elveszve végtelen melegség árasztotta el testüket, lelküket.
A fiú tudta amit a lány ezt nem lenne szabad de nem volt megállás, hosszú perceken keresztül egymásban elmerülve nem tudták mi ez, miért van ez de mindkettejüknek jó volt, valami új.
Majd több órán keresztül csak ez az érzés járta át testüket ismét egybefonódva, nehezen de elköszöntek egymástól.
Senki nem tudta hogyan is lesz tovább, bár a fiú reménykedett, a lelkét kitette a lányért de sejtette ilyen szerencséje nem lehet.
Mindkettejük hazament de nem bánták meg a történteket, másnap újra találkoztak és ismét ez a titokzatos tűz kerítette hatalmába mindkettejüket, megint nem bírtak ellenállni a kísértésnek és semmi nem szabhatott neki gátat.
Több órás érzelemmel túlfűtött érzéki csókolózás egy lerobbant társasház szegényes földszintjén megzavarták őket, mindketten zavartan de vissza visszanézve elköszöntek egymástól, várva mit hoz a holnap.

Eljött a holnap, a lány zavart volt és látszólag boldogtalan, a fiú nem tudta mit is tegyen, mit mondhatna, őszintén szeretett, őszinte vigaszt szeretett volna nyújtani a lány számára de az elutasította.

Munka után találkoztak volna, de némi hiba csúszott a számításba mégpedig az a másik.

A fiú hívta a lányt aki mondta hogy itt van az a "másik" de nem értette hogyan is...


A fiú elindult feléjük, látta őket a kocsiban, ekkor nem gondolta hogy ez a nap lesz az egész történet vége.

A fiú az autó mellett várt türelmesen, várta hogy beszélhessenek akár mindhárman s mindenki megtudja merre megy tovább az útja.
A lány kiszállt zaklatottan, a másik elszáguldott, a fiú vigasztalni próbálta de a lány ellenállt, elköszöntek és elindultak haza.

A fiú elindult az álmok útján de nem tartott sokáig, a másik várt rá és megállt mellette így ő is.

Beszéltek egy pár sort de a fiú még mindig hitt az álmaiban és mindketten egy másik irányba mentek.

A fiú felhívta a lányt majd 5 perc után megszakadt a beszélgetés, a fiú arcán aggodalom jelei jelentkeztek és nem tudta hogyan, merre tovább...

Végül 20 perc múlva hazament, újra hívta a lányt aki nem vette fel, írt egy sms-t mert nagyon zaklatott lelki állapotba került a lány miatt, de az sms-re olyan választ kapott amire nem számított és azt hitte csak egy álom, de nem az álom pont ekkor ért véget, vágyai-tervei és mindene egy perc alatt romba dőlt, a lelke eltávozott, egy éjszakán át tartó beszélgetés után a fiú előtt sokminden letisztult de nem minden, megértette ő csak egy tárgy volt hogy a kapcsolata a másikkal újra abba a kerékvágásba kerüljön amikor még működött...A fiú mint minden más fiú is kiborult, sírt és igazából semmit sem értett, amit tudott hogy ezt a lányt nagyon szerette, becsülte, próbálta kihúzni a gödörből, annyira szerette mint talán még senki mást, feltett mindent egy lapra csak érte de nagyot zuhant a mélybe, egyszer biztosan ki fog kelni onnan csak idő kérdése, de nem érti hogy miért történt mind ez, mi lehet a bűne??

A fiú talán még most sem érti ő miért csak és mindig csak ezt kaphatja, amikor ő jobb ennél, a fiú őszintén szeretett, ez okozta vesztét.

A fiú még most is töpreng mit rontott el, miért kell ennek így lennie, miért fáj ez ennyire.
De a fiút kemény fából faragták, az elmúlt évek történései kissé megkeményítették és egész nap csak pár sort mormol magában ahogy Rocky az ő példaképe is tette:

Mondok valamit, amit amúgy is tudsz: a világ nem csak napfény és szivárvány. Ez egy kegyetlen hely. Senki nem tud olyan nagyot ütni, mint az élet. Ha hagyod magad, térdre kényszerít és soha nem enged talpra állni. De ha tudod, hogy mit akarsz, menj és küzdj meg azért, ami jár és közben viseld el a pofonokat. Sosem az számít, mekkorát ütsz, hanem hogy mennyi ütést állsz ki, mikor talpon kell maradni! Bírni kell a pofont, és mindig muszáj menni tovább, csak így lehet győzni. Ne mutogass másra. Ne mondd, hogy nem Te vagy a hibás, hanem ő, vagy ő, vagy akárki, ez gyáva duma! És Te nem vagy gyáva. Te jobb vagy annál!

2013. január 21., hétfő

Szív és az ész te döntsd el merre mész...

Valamikor a Piramis énekelte és nagy sikert aratott az őszintén akarok élni című számával.
Próbálom ezt a szemem előtt tartva mindennapomat úgy élni hogy az olyan legyen amilyennek valójában lennie kell...
Persze mint minden ember én is óhatatlanul elkövetek és elkövettem kisebb nagyobb hibákat csak sokakkal ellentétben én nem szánt szándékkal teszek dolgokat...

"Jött egy furcsa érzés, vaderővel elkapott" ez eddig is jól tudható volt hogy más életével kapcsolatban könnyebben ad tanácsot az ember, könnyebben mondja meg mi a jó és mi a rossz, saját életében valószínűleg azért nem mert ott nem állhat úgy mint egy kívülálló, nem lát bele úgy és sok helyzetben nem az eszét használja az ember csak az érzéseit, megérzéseit.

Bár sok ember anélkül hogy tudná tehát szánt szándékkal megtanulta hogy hogyan is legyen kívülálló és hogyan szemlélje kívülről az életét, valószínű ez egy ilyen tudatalatti cselekvés, de ami biztos nem mindenképp ezekből kerülnek ki a milliárdosok (mondhatjuk úgyis hogy sikeres emberek) de mindenképp innen kerülnek ki a boldog emberek.

Mindenkinél eljön legyen az lelkiekben akármilyen ember is az a pont amikor bizony a szív és az ész harcol egymással, végül egyikük győz és hoz egy döntést ami mindenre kihat ha olyan mértékű ez a döntés.

A csak pénz orientált emberek majd mindegyike legyőzi szívét és csak az eszére hallgat ők az a társadalmi réteg akik anyagiakban sikeresek lesznek de javarészt boldogtalanok.

Az érem másik oldala amikor csak a szívükre hallgatnak ők és jómagam is az a réteg akiket milliónyian becsaphatnak, anyagiakban nem lesznek sikeresek de pont a szívüknek a nagy szívüknek köszönhetően lesznek boldogok.

És persze mint mindennek itt is van egy harmadik mondjuk úgy köztes réteg akik hol az egyikre hol pedig a másikra hallgatnak.
Ők anyagi és lelki harmónia szempontjából egy érdekes egyveleg mert ezeknek az embereknek boldog harmonikus érzésekben gazdag élete csak kis százalékban lesz de pont a szív és az ész harca miatt pénzügyileg sem lesznek sikeresek. Tehát ha úgy tetszik 2 tűz közé kerülnek és e kettő között örlődnek.

Aztán a réteg akik viszonylag átlagosan gondolkoznak az élet szinte minden terén, átlagosan az anyagiakról, átlagosan az életről, átlagosan a létről, átlagosan a családról, a jövőről, a mindennapokról, a politikáról, célokról és minden egyébről ami őket érinti. Igen ők az a réteg akik viszonylag nyugodtan élik le életüket családban, békességben, szeretetben.

2013. január 19., szombat

Lélek vagy az én filozófiám egyike

Kellemetlen-kellemes hát kinek hogy életfelfogástól függően, azaz légy szadista akkor kellemes lesz...

Némileg az emberek úgy vannak a testi fájdalommal hogy hej ebbe belehalok, nagyon fáj, beveszek 2 doboz fájdalomcsillapítót és a többi....
Nyilván ezek az emberek soha de soha nem tapasztalták meg életükben mi is az igazi fájdalom... és az nem ám a testben keresendő.

A lélek, a belső világ sokkal sérülékenyebb, törékenyebb, sebezhetőbb.

Szép gondolat az hogy maradj kemény, ne hagyd hogy megtörjenek és a többi sablon szöveg vagy csak simán nézz át mindenkin ez mind mind hülye gondolat, nem beszélve a gazdájáról.

Lehet így létezni ideig óráig, míg nem jön valami valami teljesen más érzés mint amit megszokhattál, megszoktál eme KEMÉNY VAGYOK ÉS KÉSZ stílusú felfogásban.

De aztán....

Jön valami, jön valaki, történnek dolgok amikor már nem tudsz tovább az lenni a legkisebb mértékben, de van az éremnek egy másik oldala is amikor valami azt mondja belül hogy ezt nem lehet, nem lehetne...
Ebbe lassan bele is nyugszol de ekkor jön az a belső hang ami minden elképzelést felülmúl és ekkor törsz meg igazán vagy inkább válsz sebezhetővé amikor ez a valami nagyon megszólal.
Ha ekkor ennek a hangnak nem engedsz, nem teszed "amit mond" akkor elvesztesz valamit ami a tiéd lehetne és szépen lassan beleőrülsz vagy épp boldogtalan leszel életed végéig, szépen lassan belülről felemészt és tönkretesz.

Sokan úgy vélik a lélek egy igen egyszerű "gépezet" pedig el sem tudják képzelni (valószinüleg mert ők az igazán lelki szegények) hogy az emberi test ezen részénél nincsen bonyolultabb, talán még az agy ami vetekszik vele...
Ez nemcsak egyszerűen úgy működik hogy van működik, enyém más nem kaphat belőle és velem együtt elmúlik.

A lélek napról napra változik, formálódik, sérül, felépül, összeomlik, erősödik, gyengül de végső soron mi irányítjuk és ő minket, mi tehetünk érte és senki más hogy a lelkünk megbetegszik 1 napra, 1 hétre, 1 évre vagy 1 életre és mi tehetünk azért is hogy ha beteg akkor azt időben gyógyítsuk meg nem ám valami holmi gyógyszerekkel...

Nem véletlen a mondás "ép testben ép lélek"...

Persze igen könnyű azt mondani libbenjünk túl minden apró és nagy problémán de nézzük csak miért beteg a test...mert a lélek mérgezi amennyiben nincs rendben, és nem boldog...

Hiába is próbálja az emberek többsége különválasztani a testet és lelket, összetartoznak mint férj és feleség csak ez sokszor erősebb kötelék, így értelmetlenné válik a mondás lelketlen egy ember...

Az az ember akire épp ezt a jelzőt használják nem lelketlen, csak épp már annyi mindent átélt hogy elvesztette hitét mint saját magában, mint az emberekben, mint a világban azaz a lelke feladta (nem szakadt el a testétől) így ő is... többé nem lépes talpra állni...beteg lett...

Bár mint mindenre erre is van megoldás és itt nyilván a gyógyszeres kezelésre gondolok.

Kell legyen minden embernek egy "alteregója" amiben saját magát látja (nem feltétlenül a párja) és tud azonosulni vele.
Ez inkább egy nagyon jó barát akar lenni aki szintén sokmindent átélt már élete folyamán így könnyebben fel tudják segiteni egymást, "felkaparni a másikat" a padlóról.
Ennek egy oda-vissza folyamatnak kell lennie, mert ha csak az egyik irányba működik abba az egyik fél beleroppan és lelki szemeteszsák lesz belőle ami az egyik fél részéről ugyan előnyös de a másikat ezzel "sírba" kényszeríti.

Én hiszem azt hogy minden embernek kell hogy jusson egy ilyen "társ" amit nemcsak akkor vesz elő amikor neki szüksége van rá, hanem amikor a másik fél is igen nagy lelki háborút vív.
Mindenki megtalálja az élete folyamán ezt a személyt hívhatjuk ezt akár segítőnek is.
Ez a segítő lehet ellenkező nemű is idősebb, fiatalabb, egykorú de lényeg hogy egymásért mindent persze normál keretek között.
Amennyiben ez működőképes dolog akkor érheti baj, csalódás, probléma a másikat mégis könnyebben fogja viselni mert tudja van akire számíthat jóban rosszban.

100 szónak is egy a vége élni valakiért, valaki miatt mindig csak tiszta szívvel, őszintén szabad és  ezért:
"“Élj úgy, hogy ne vegyenek észre ott, ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmész.”  (Victor Hugo)

2013. január 7., hétfő

2 élet elvész egy nap alatt...

2 öreg aki nem is olyan öreg bár az idő elszállt felettük...

Mindkettő dolgozott egész életében keményen hogy elérjen valamit egy házat, egy kis autót, némi félretett pénzt a rosszabb időkre, 2 gyermeket... és úgy éltek hogy a 2 gyermeknek ne legyen semmiből sem hiánya ami kell minden meglegyen nekik...egy fiú és egy lány...
Felnevelték tisztelettel becsülettel hogy rendes ember legyen mindkettőből...

Szépen ment is ez mindkét gyermek esetében de valahol a feleség és a gyerekek elvesztése után a rendőri karrirer félbeszakadása után és egy új feleség eljövetele után a fiú félresiklott tán már a lehető legrosszabb lett ami lehet egy emberből....
Elbukott mint rendőr, elbukott mint apa, elbukott mint férj elbukott mint testvér, elbukott mint ember...
...vállalkozó lett... ezzel nincs is baj önmagában...ment a szekér szépen évekig  aztán jött a nagy krach és elvesztett mindent autó(kat), házat, pénzt, hatalmat...
Gondolta van még egy kiút, felvesz egy hitelt arra a házra amelyben nevelkedett, amelyet szülei 2 kezű gondos munkájával és fáradtságával épített fel és küzdött érte egy életen át... bár mindenki ellenezte mert annyi hitel mellett ez már nem hiányzott... tudta jól mindenki csak szegény 2 szülő nem...
Pár hónapig nem is volt semmi gond ki fizette a fiú....aztán egy napon a mama kapott egy felszólító levelet mert a hitel bizony maradt kifizetetlenül...
Ettől a perctől nem voltak kétségei ezt neki kell fizetnie abból a kevéske nyugdíjból és mellete igen betegen....
De a fiút ez ekkortájt nem igazán érdekelte vagy ha érdekelte is jelét nem mutatta...

A papa és mama egyedül maradtak a lánnyal és az unokákkal és a problémával de a 2 öreg nem adta fel,mert egyszerűen nem tudták mi az hogy feladni, mert valószínű hogy még abból a korból kerültek ki és a vérükben volt a küzdés, harc..

Gondolták magukban a végét nem érjük meg a hitelspirálnak de azért valahogy 50 év után is mennek előre csak előre és túlélik nehezen de biztosan mert ők bizony erősek... (halkan jegyezném meg bármelyik ma élő fiatalnál erősebbek lelkiekben...)

Több éven keresztül gond nélkül túléltek mindent, de tényleg mindent amit senki más a világon vagy csak nagyon kevesen...

Eljött egy nap az újévben amikor szegény 2 öregre újabb csapás jött ami várható volt mert a fiú egy autót is vett az ő nevükre természetesen hitelre...
Eljött a nap amikor az autó nem fizetése miatt azt a kis pénzt ami megmaradt a 2 öregnek azt is elvette a bank a kemény uzsorás bank...
A 2 öreget csak a lány és a nagyobbik unokája (amikor épp volt pénze) segítette senki más, csak rájuk támaszkodhattak mert nem maradt nekik semmi más a világon..

A 2 öreg életét áldozta a gyerekekért és azért hogy az öregkorukat nyugalomban tölthessék el, egymás mellett boldogan, békességben.

De a sors és a fiú közbeszólt, a 2 öreg egymást és senki mást sem bánt, élnek egymás mellett 50 év után is oly sok baj után, szemükből a végtelen szomorúság és a megbánás látszik időnként 1-1 könnycsepp jelenlétében mikor ráébrednek Úristen ezért dolgoztam, ezért küzdöttem hogy lassan már az asztalra sem jut abból a jóféle magyar kenyérből...

Utóiratként jegyezném meg hogy a 2 öreg egy légynek sem tudna ártani, világéletében jóakaratú, segítőkész és lelkiekben 100%-ig tiszta volt, halkan de büszkén jegyzem meg ha ők és jó anyám nincsen akkor valószínűleg én is elvsztem volna a sűrű homályban.... miért kell ennek így lennie ha van Isten az égben  miért nem néz már le erre a családra is... miért kell elvenni 2 öreg utolsó éveit ill. borzalmassá tenni??
Miért az ilyen emberek szenvednek mindig az életben??
                                                                  MIÉRT?????????


Mondok valamit, amit amúgy is tudsz: a világ nem csak napfény és szivárvány. Ez egy kegyetlen hely. Senki nem tud olyan nagyot ütni, mint az élet. Ha hagyod magad, térdre kényszerít és soha nem enged talpra állni. De ha tudod, hogy mit akarsz, menj és küzdj meg azért, ami jár és közben viseld el a pofonokat. Sosem az számít, mekkorát ütsz, hanem hogy mennyi ütést állsz ki, mikor talpon kell maradni! Bírni kell a pofont, és mindig muszáj menni tovább, csak így lehet győzni. Ne mutogass másra. Ne mondd, hogy nem Te vagy a hibás, hanem ő, vagy ő, vagy akárki, ez gyáva duma! És Te nem vagy gyáva. Te jobb vagy annál!

2013. január 6., vasárnap

A pokol kapujában állva...

Elmúlt az ominózus nyár... megtalált a szerelem vagy valami egészen hasonló fura érzés...

Részben jó részben rossznak tűnt...

Az elején elég döcögősnek indult de megértettem mert sok idő volt a másik skaccal nem tűnt fel semmi úgy különösen...
Nekem nem... mindenki másnak igen... annyian de annyian mondták hogy ne csináljak semmit....

Aztán amikor elvárt lett volna hogy mellettem legyen de csak taszítást kaptam.
Mama élet-halál között feküdt a kórházban nagyon oda volt sajnos... senki nem tudta megmondani hogy mi lesz vele és nagyon féltettem mert őt is nagyon szeretem...
De közben szavazóbiztos voltam valahol a város másik végén... nem tudtam hogy mi legyen...
Egész nap a nyugtatót meg a kávé-colát dobáltam magamba nap végére 37 darabot ha nem számoltam el persze...
A szavazás lezárultával elindultam az Ipoly-hotelbe megbeszélni a dolgokat és úm. "ünnepelni".
Félúton a rendőrök megbüntettek amitől mégannyira sem éreztem jól magam.
Megérkezve a hotelbe , megfeledkezve az eddig elfogyasztott nyugtatók mennyiségéről megittam pár sört és pár féldeci pálinkát.
Nem is volt ezzel baj, nem rúgtam be és semmi más sem. Elindultam hazafelé nem vettem észre hogy valami baj lenne.
Apáéktól elköszöntem és irány az ágyam gondoltam én. De miután elindultam valami fura lett nem bírtam menni a biciklivel nem hogy egyenesen de még keresztbe sem. Minden furán sötét lett és homályos...
Kissé megijedtem mert voltam már nagyon részeg és nem ennyi italtól ekkor ugrott be hogy a nyugtató és a pia nem biztos hogy jó kombináció együtt...
Nem mentem tovább mert nem bírtam... Leültem a fejem fogtam és csak homály homály és csak homály...
Elképzelésem nem volt mit tegyek most minden sz@r...
De ekkor már nem is kellett ezen gondolkoznom mert a következő mozdulatommal már kinnt is volt a pia és a még fel nem szivódott nyugtató...igaz 6x -ra de kijött megvolt...
Ekkor mintha már jól éreztem volna magam, ismét elindultam haza, nehezen de biztosan hazaértem.
Ezekután mintha utolsó napom lenne a Földön ájultan bezuhantam az ágyba és aludtam reggelig...

Teltek múltak a napok hónapok...úgy éreztem nagyon szeretem és a poklokat megjárnám érte (utólag visszanézve meg is jártam...
Mindennap egy új érzést hozott hol jót hol rosszat... rengeteg cibálódás... de gondoltam ez csak ilyen kezdeti nehézség majd megszokjuk egymást, csiszolódunk és minden jobb lesz...
Bár nagyon bántott hogy a 2 testvéremmel úgy viselkedett mint valami számkivetettel...de gondoltam majd elmúlik idővel...
Elment sok idő sok mindenben változtam hogy kedvére tegyek de neki ez is kevés volt...
Ekkor sokszor eszembe jutott a Bikini egyik száma melyben azt énekelték: "jól megértjük egymást itt az ágyban"....
Ha buliról, szexről volt szó teljességgel megértettük egymást de gondoltam idővel ez is alakul...
Májust írunk sok-sok hülyeségen átmentünk eközben ami mindkettőnk hibája volt...bár szerinte csak az enyém.
Elköltöztem otthonról albérletbe, eredetileg úgy volt hogy ő is jön velem de útközben meggondolta magát így egyedül költöztem...
Gondoltam valahogy csak megleszek magamnak ha szűkösen is, majd a bulik most kimaradnak...
De ezt csak én gondoltam így a jelmondat a a következő volt fizesd menjünk bulizni és nem érdekel hogy miből vagy épp kajára jut-e neked...
Hát a hülyegyerek mármint én mit csinál szépen okosan engedelmeskedik.
Szép és jó volt sörfeszt meg minden de a bökkenő hogy egy forint nem maradt a zsebemben....még kajára sem de ez őt hol érdekelte volna.

Elteltek a napok... és szépen azon eszméltem fel hogy valami nagyon nem jó valahogy az egész.
Július végén szakítottam egy hiszti rohamot (mert ez biz' az volt) követően. Az éjszakát kódorogva, kóborolva töltöttem a városban és nem találtam a helyem...
Csak nézelődtem, néztem magam elé és nem tudtam hogy merre induljak el.
Visszamentem az én kis albérletembe és majd kigondolom.
Nem volt sok alkohol otthon de azt mindet elpusztitottam és gondoltam ha lúd legyen kövér és van nekem fasza nyugtatóm majd abból beveszek egy párat...és majd minden jobb lesz...  hát az a pár nem tudom mennyi volt pontosan de a hatása nem maradt el pedig tudhattam volna hogy ez lesz mert ezt egyszer eljátszottam. De hülyegyereknek nem elég 1x átélni ill. majdnem beledögleni kell ez másodszor is...
Bár most jobb volt a helyzet kissé keringett minden és hajnali 3kor szépen elaludtam.
Valamikor 12 környékén nagy nehezen kikeltem az ágyból már amennyire kibirtam kelni....
És mint a kiskakas aki megrázza magát mentem először apához mert ott volt a szomszédban.
Majd anyához ki a telekre mert kinnt voltak egész nyáron.
Kimentem és elmondtam mi történt a Hajni korszak véget érni látszik...
Igaz hogy tán már ő sem ismert rám 98 kilóról lefogytam 68kilóra.
Utólag nézve nem akarom elhinni hogy az is én vagyok/voltam...

Majd ezután mivel itt voltak Gyuriék is lementem egy laza délutáni kajálásos-sörözéses valamire...
Kb 1 órával érkezésem után folyton csörgött a telefonom.
Egyértelművé vált számomra hogy Hajni miért keres de mivel ő sem vette fel soha a telefont gondoltam most én sem teszem.
Mindenki nagyon zabos volt apa közölte ha idejön el fogja ásni és leönti mésszel...
Nem tudtam mit is tegyek hogy mindenkinek jó legyen.
Elindultam hazafelé Dettiékkel, tudtam Detti is zabos de talán ő még nem csinálna semmit amiből később csak a baj van.
A Nógrádin felmentem apáékhoz vettek valami kajaszerűt mert az bizony nem volt...
Mikor elindultam volna haza kb 50 méterre tőlük csengett a kaputelefon gondoltam ez még nem apa ő még nem lehet más meg minek csengetne... ekkor ugrott be hogy lehet hogy Hajni.
Elindultam volna haza de őt nem tudtam hazaküldeni hiába hiába nem ment...
Az utca közepén borzasztó nagy balhé csak az nem hallotta aki nem akarta...
Többen betársultak gondolták jó hallgatóság lesznek...
Mivel nem volt hajlandó hazamenni bementünk hozzám, hogy megbeszéljünk mindent már amennyire még lehet...
Közben csörgött a telefon anya hívott, beszéltünk, bár nem örült annak hogy ő ott van de megbeszéltünk mindent amit kellett...
Ezután mi is megtárgyaltunk mindent amit kellett és persze fogadkozott sűrűn hogy persze holnaptól minden másképp lesz, ideköltözöm, együtt jól elleszünk csak ne hagyjam ott...
Hát okosgyerek aki nem tanult még mindig semmiből elhitte, belement... bár kétségekkel felvértezve...

De elvoltunk ezután úgy ahogy bár még sokat hallgattam szinte mindenért...

Eljött a szeptember vége itt nem költöztünk össze bár mindig itt volt nálam, elmentünk a szülőfalujába mert én elhittem hogy tényleg minden jobb lesz, egészen addig amig ki nem értünk oda...
Az első fogadtatás az anyós-jelölt részéről nem volt valami kellemes, nem mintha akkor olyan nagyon jó lett volna amikor ott voltunk éppen.
Odafelé Bence segitett felpakolni ill költözni, mivel a teherautó 2 személyes volt így mi a platóra kényszerültünk.
Gondoltuk ha ott a laptop játszunk egyet amig az akksi le nem merült...
De nem paráztunk volt nekünk szép pöttyös labdánk amit kedvünk szerint rugdostunk mig egyszer csak meg nem érkeztünk.
Visszafelé szintén a platón utaztunk.
Még apához beugrottam egy pár percre rajta és anyun is látszott hogy nagyon elfáradtak ezalatt az egy nap alatt ők tudták, érezték amit később már én is.... nem lesz ez nekem jó, fájdalmas lesz...
Apa elköszönt és sok boldogságot kivánt amin én meglepődtem ugyan de elindultam a buszhoz, azt mondta ő már nem kisér ki nagyon fáradt...
Alig 50 méter megtétele után hátranéztem és futott utánam mert mégis elkisérne...
Furcsa volt de örültem... Majd a busz megérkezett időben ahogyan azt kell, ekkor elköszönt mégegyszer a könny a szemében és integetett. Jó utat drága Fiam gondolhatta magában, de nem tudod hova mégy, minek mégy, kinyirnak.

Majd idővel egész pontosan másnap már jelentkeztek is a problémák...
Az anyós sirva fakad a lány is mindenki ugat...
Én pedig csak lesek hogy ez itt mi... A probléma forrása igen súlyos volt:
Anyós: hova tegyük a porszivót mert nem fér el...
Lány: ki kell dobni minek az sokat fogyaszt amúgyis...
Anyós: Az anyád picsája, ott lesz ahol volt...
Én: Csak gondolkoztam hogy most az anyja picsája vagy a porszivó lesz ott ahol volt...
Később saját magamhoz intézett kérdésemre választ kaptam a porszivó más helyre került tehát...

Ekkor hogy nehogy jól érezzem magam jöttem én a képbe most én kaptam...
Sok ruhád van és sok cuccod minek az...Dobjuk ki...
Persze úgyis kell azt de csak lebeszéltem a lányt erről....

Minden egyes nap így ment el ha gépeztem kaptam érte ha át vágtam az volt a baj (mert összedől a ház a favágás zajától), ha épp olvastam volna az volt a baj... Mindig minden csak baj volt, egy jó szót nem kaptam... De úgy elvoltam, gondoltam egy ideig hogy csak é lehetek a szar....
Igaz nagyon sokszor előfordult hogy összepakoltam és azt mondtam most én hazaköltözöm...

Ami nagyon fájt hogy teljes mértékben el akart szakitani a csalásomtól, de ezt azért már nem hagyhattam...sem neki sem másnak...

Egy alkalommal hugom és öcsém kikisért a buszmegállóba.
Elvoltunk bár nagyon szomorú voltam és nagyon fájt hogy csak igen ritkán láthatom őket és családomat főképp anyut és mamáékat...
De az 'Í'-re a pontot öcsi megszólalása tette fel /ekkor azt mondtam nem birom már tovább, feladom/
Én: Remélem mielőbb jövök, szeretlek titeket, vigyázzatok egymásra és anyára.
Öcsém: Tomi (ekkor egy könnycsepp jelent meg a szemében, átöleltem őket, nagy puszi mindkettőnek) remélem jössz holnap is mert tudod ha veszekedtünk is időnként, tudod úgy hiányzol hogy nem vagy itt és nem jó hogy nem tudunk együtt játszani és csak ilyen ritkán látlak és nincs egy bátyó aki mindig ott van amikor kell...
Én: (igazából megszólalni nem tudtam...) puszi mindkettőnek és fel a buszra szépen lassan. A busz elindul és vissza vissza nézve integetnek és én is....
Mikor már nem láttam őket a busz hátuljába ültem és csak sírtam egészen mig meg nem érkeztem.

Ezt senkinek nem kivánom hogy ezt egyetlen egyszer is átélje....

Eljött a Karácsony amit én úgy gondoltam hogy a szeretet ünnepe hát tévedtem...de nagyot...
Pedig én úgy gondoltam legalább a 'szeretet' ünnepén minden rendben lesz.
24-e az anyós-jelölt magához képest egész normális volt de ez az estére megváltozott...ugyanigy a lány...
De nem baj gondoltam reggel majd más lesz... erősen nagyot tévedtem... mindkét nap csak a morgolódás-ugatás és legalább 100X elmondták hogy  milyen szar is vagyok én...hogy miért ki tudja...

26-án bejöttünk ill. bejöttünk volna Gyarmatra végre az én szüleimhez is.
De a reggeli hisztiroham én nem megyek veled menj te egyedül szitu után nem volt 1xü de nehezen de eljött bár így utólag már bánom...
Más örülne ha terülj terülj asztalkámmal fogadják ő nem ő csak kritizálta mivel szerinte minden pocsékolás...
De csak eltelt ez az idő is bár szivem szerint hazaküldtem volna...

Egy pár nap múlva gondoltam ráülök 1 kicsit a laptopra de kb 1 óra után ez is meg lett tiltva mert szerinte túlléptem az áramot amit fizetek.... ezt igazán nem értettem...máig sem...


A szilvesztert otthon töltöttük természetesen morgás közepette...

De gondoltam majd az Újév hoz valamit valami jobbat...
Hozott útközben Biztosítós lettem... /azóta ezt is megbántam/
Gondoltuk elmegyünk Zsóryba mert miért ne csak ekkor még nem igazán volt szó arról hogy én fizetek majdnem mindent és még jól sem érzem magam...
Hát már indulás után a buszon nekem ugrott mert drága a busz főképp hogy diákkal utazott....
Megérkeztünk Egerbe ahol szintén hiszti roham mert ő inkább hazamegy de hogy miért a mai napig nem tudni...
Végre nehezen de biztosan Mezőkövesd és innen már csak egy köpés Zsóry...
Szintén csak gondoltam én...
Én hazamegyek mert nem tudod hogy hol vagyunk... (téll köpésem nem volt merre de mire való a google maps )
Megtaláltam a buszmegállót ekkor jött a következő fatális probléma - de ugye bevisz a hotelbe??
(magamban: persze a szobába is egyenest a falon)...

Hát mik vannak kb 200 méterre tett ki de ez a kis séta gondoltam nem okozhat gondot...
Megérkeztünk egy igen kedves recepciós várt minket és ezután ért a következő vád:
- biztos bejössz neki menj  dugd meg tuti ezért volt kedves...

Elfoglaltuk szobánkat ami nem volt nagy de szerintem teljesen megfelelt.
Szép szekrények , a kisszekrényben hűtő tv pont jó helyen, nemrég felűjított zuhanyzó.
Az épület melett ill mögött zöldövezeti rész padokkal, a naplementekor a legjobb kilátás.
De természetesen ez sem volt jó mert hát miért volna neki jó valami is...
Mert miért nem?? hát mert "csak" egy 3 *os hotelre telt...
Menjünk el vacsorázni valahova mindjárt meg is találtam a 4*-os hotel éttermét ahol megvacsoráztunk és véletlenül ezzel elégedett volt... hát mondjuk ha más fizetné hogy a viharba ne lenne elégedett... ekkor még nem zavart mert nem tudtam hogy ez mindennap így lesz...

A nyaralás nevű tevékenység folyamán vita vitát követett...
Kivéve a discot ami ugyan ilyen retro valami volt de Hajnalkának ez sem felelt meg mert szólt Edda is...
Nekem igen elkoktélozgattam okosan aztán ő hazarohant még innen is...
A disco különlegessége az volt h 3 pasi volt 1 skac én meg a dj...ugyanis ez egy leánybúcsúztató volt mint kiderült...
de ettől még qrva jó volt főképp amikor nem nyílt a wc én pedig erőszakosan bementem a srác pont megcsinálta a csajt és uriasan távoztak...

A buli végefelé ill. nekem jelentette a végét a cigányzene hazamentem én is, egész éjszaka csak ugatott velem...

Elérkeztünk az utolsó naphoz amikor ő kijelentette hogy én csak menüt ehetek mert ő úgy gondolja hát én már csak azért sem azt ettem....ha nyaralok már akkor hadd csináljam azt ami jól esik alapon...

Mielőtt elindultunk volna csörgött a telefonom anyuka hivta mert meghalt a kutya és ezért én vagyok a hibás mert amikor otthon voltunk kizavartam ebédnél és amúgyis az én hibám mert eljöttünk nyaralni...

Ekkor már a pokolba kivánkoztam de rájöttem hogy nem kell kivánnom ott vagyok...

Elindultunk haza és tudtam hogy nem lesz öröm és boldogság....
Hallgattam anyukától, hallgattam tőle mert akkor is az én hibám minden... hát reakcióm jól van örülök neki...nem tudok és nem is akarok már vitatkozni nincs értelme...

Lassan telt az idő a gyárban leálláskor be kellett mennem így mivel nem tudtam volna bejárni így Gyarmaton bennt aludtam.
Anyával végig facebookoztuk az éjszakát 4 liter kóla meg egy vödör kávé társaágában,,,
Ekkor már érlelődött bennem hogy én márpedig nem akarok visszamenni csak a csomagjaimért...
Elkezdődtek a normál műszakok de nem volt már erőm visszamenni bennt aludtam még 1 napot és elhatároztam én visszaköltözöm semmi értelme az egésznek...

Másnap bementem dolgozni és már csak a zsákok voltak nálam gondosan jó erős műanyagból elkészítve...hogy nehogy kiszakadjon...

Megérkeztem Endrefalvára...mielőtt kiszálltam volna kifizettem a tagot aki hordott minket munkába...

Az anyós-jelölt a lányt behúzta magával a házba engem nem engedtek be... hát közöltem a közlendőt... és mik vannak rögtön beengedtek...

Úgy terveztem nem szólok senkihez semmit csak pakolok és kész..
De az anyós-jelölt csak nem bírt az ótótfalusi szájával és már nem lehetett nem visszaszólni először finoman de nem értette meg, csúnyán sem, sehogy sem...

Aztán jött a képbe a nővérke aki szintén beszállt a meccsbe de hát az úgy örült hogy beszólhatott mint Taügetoszi gyerek a zuhanásnak. De annak is el lett mondva a Biblia úgy ahogy kell egy levegővétellel....

Összeszedtem a cuccaimat ill. nagy részét.
Még a 2 nimfám volt hátra de amikor kimentem értük életemben akkora döbbenet nem volt rajtam... eltüntek mindenhol csak tollak, vér... a kiskedvenc anyós-jelöltem rezzenéstelenül megölte őket...
Ezért én nem büntetem mert nem tehetem majd a sors kegyes lesz hozzá bár megfordult a fejemben hogy csak le kéne lőni...

Ezután szó szót követett és vártam csak vártam ez a kis idő amig vártam anyára mint egy örökkévalóság...úgy tűnt...

Megérkezett anyu értem és a dolgaimért VÉGRE!! VÉGRE VÉGE VÉGE a pokolnak... vége az egésznek....
De a kálváriának itt még nem volt vége, egyszerű szavakat dobáltak felénk, utánunk pedig mi csendben voltunk és pakoltunk fel a Nissanra.
De ekkor már nagyon nem tudott érdekelni ki mit mond mert 2 évig a pokol kapujában álltam, talán többször le is húzott valami de kimásztam, felálltam és elindultunk egy más nyugodtabb környezetbe ahova én tartozom.

Igen egy nyugodtabb helyre ekkor még nem gondoltam hogy itt még nincs vége az egésznek és nem mehet mindenki az útján amerre kell hogy menjen...
Drága Hajnika nem nyugodott abba bele hogy most ő vesztett és ez így nem megy már tovább, nem nem és nem.
A munkahelyen ahol dolgoztam csak azt nézte, azon gondolkozott hogyan hozzon ki engem mindenért bűnösnek, hogyan intézze el a sorsom.
Akármerre mentem a legtöbb helyről megvető szemek fogadtak, megvető beszólások és sok más.
De nem nyugodott bele hogy az emberek előtt lejáratott elment egész a főnökségig.
Mindenhonnan csak az ő szavait hallottam vissza egészen egy olyan napig amikor semmi sem akart sikerülni, minden elromlott körülöttem, mellé mint fizikailag mint mentálisan elfáradtam és egy rossz, előre meggondolatlan mozdulattal elvágtam mindent, betörtem a kijelzőt az egyik gépen, 3 nap múlva felmondták a szerződésemet.
És itt ebben a pillanatban véget ért egy 2,5 éves fejezet, véget ért a következő fél évre a lehetséges jövőm, összedőlt minden, terhére lettem a családomnak, bevételem nem volt kiadásom annál több, a terhek csak nőttek és csak nőttek.
                                               

2013. január 2., szerda

Egy nehéz nap éjszakája

Már nem fáj... mondom én magamban... mutatom én amikor lehet amikor csak lehet hogy milyen kemény is vagyok... (rohadtul nem vagyok az csak próbálkozom) de én is ember vagyok és ha tetszik ha nem nekem is vannak érzéseim amit időnként nem tudok eltakarni sem magam sem mások elől...
Szerelem megtalált sokszor... éreztem sokszor hogy csak Ő kell nekem de ez idővel mindig alábbfakadt vagy elmúlt vagy éppen nem...de idővel mindig elmúlt... nem estem kétségbe és nem éreztem magam rosszul ha épp számomra nem megfelelő választ kaptam...

De gondoltam megmaradok embernek, őszintének, barátnak, fairnek, másoknak akiket szeretek (és akiket nem annyira) sem ártanék és nem is ártottam soha, nem használtam senkit tárgyként....

Gondoltam ez a jó út ezt kell járnom és én is jól járok...

A mai napon sajnos az ellenkezőjére döbbentem rá csak a szemét, féreg, mindenkit kihasználó és átbaszó emberek nyerhetnek én nem...

Változnom kellene?? Nem hiszem... csak a világ ilyen...

Miért jó valakinek egy olyan pasi aki a végtelenségig bunkó, nagyképű, kihasznál lehúz mindenkit, megalázottá tesz egy nőt aki nem ezt érdemli.
Nem tudom mit lehet egy ilyenben szeretni...
Én nem értem lehet hogy veled van a baj...

Hugi nem fáj-nem fáj-nem fáj... mondogatom magamban... de kinek ne fájna amikor másoktól azt a visszajelzést kapja hogy maradj így te így vagy jó nem veled van a baj...csak tudod a világ ilyen szar... bár ez engem nem vigasztal...

Hosszú idő után éreztem mi az hogy újra szeretni, örültem hogy mégsem halt ki bennem minden érzés sőt egyáltalán semmilyen... és megint ráfáztam ill. nem is tudom igazából...
De nem bántam meg...

Én mostmár nem is értek semmit főképp magamat nem...

Miért van az hogy soha senkinek nem ártottam szándékosan sem kicsit sem nagyot, soha nem hagytam cserben senkit és mégis engem küldenek padlóra újra és újra... de én felállok újra és újra csak tudnám meddig mehet ez még így...